Kezdőlap A lelkiatya válaszol Szent Antal-imalánc

Szent Antal-imalánc

Egyre jobban terjed az úgynevezett Szent Antal-lánc. Íme, egyik változata: „Ezt az imát 9 napon át mindennap 7-szer kell elimádkozni! Fénymásolatot kell készíteni 9 példányban, ebből mindennap egy-egy másolatot tegyen más-más templomba, vagy küldje el ismerőseinek. Ekkor kérése meghallgatást nyer. Még sohasem fordult elő, hogy ne nyert volna meghallgatást. De vigyázzon, ne tartsa magánál ezt az imát, tovább kell adni, mert különben nagy bajok érhetik.”

Valaki azt írta nekem: Nem vagyok babonás, Isten gondviselő szeretetében élek. Nem értem, mire jó ez a fenyegetődzés? Nincs elég bajunk és félelmünk? Kérem, nyugtassa meg szerencsétlen, meggyötört, fáradt felebarátainkat.

Válaszom lényege az, amit annak idején a plébániámra Szent Antal-lánccal beállító, elkeseredett híveimmel tettem. Elvettem tőlük a „bajt, szomorúságot vagy szerencsét”, vagy tudom is én, mit hozó papírost, szemük láttára széttéptem és bedobtam a tűzbe. Megnyugtattam őket, hogy minden bajt vállalok, ami ezzel kapcsolatban rám száll. Ez ugyanis nem más, mint ostoba babona, amely a hiszékeny, tájékozatlan embereknek sok munkát, gondot, kiadást és aggodalmat okoz.

Biztosan sok lehetetlen feltételét, sőt szigorú parancsát kitalálták már az imaláncnak. Egyet-kettőt lemásolok csak azért, hogy átérezze a kedves olvasó, milyen lehetetlenségekről van szó.

„Aki ezt az imát megtalálja, írja le 25-ször. Naponta vigyen el belőle egyet-egyet egy templomba. Valószínűtlennek látszó ügye rendeződik.”

„Ha ezt azt imát megtalálod, írd le 30-szor, és vidd el egyenként a templomba vagy a barátaidnak. Tizenkét napon belül megtapasztalod az Isten hatalmát és kegyelmét.”

„Ebből a levélből küldjenek 20 másolatot olyan embereknek, akikről gondolják, hogy szükségük van a szerencsére.”

„Ne tartogasd a levelet, mert 96 órán belül el kell hagyjon téged. Kérlek, küldd tovább, s figyeld, mi történik 4 napon belül.”

Akik ezeket az imaláncokat kitalálják, azok le akarják járatni szent hitünket. Sajnos még templomba járók is terjesztik! Babonát csinálnak ezzel az imalánccal. Tudom, nálunk is van kilenced, nyolcad, de itt a mély hiten alapuló kérés a fontos, és nem a számmisztika.

Elgondolkoztam azon, hogy mennyi bajt okoz ez az ártatlannak tűnő imalánc. Természetesen, lejáratja hitünket, imáink méltóságát. Szerencsétlen áldozatnak, aki ilyen „levelet” kap, sokat kell körmölnie. Tudom, az is a megkötések között szokott szerepelni, hogy saját kezével kell lemásolni az ima vagy a levél szövegét. A postaköltség is jelentős összeg, ha számításba veszem a borítékot, levélpapírost, bélyeget. A lánc továbbküldése nem szeretetből történik, hanem szerencsétlen áldozatokat célzunk meg vele. Milyen megdöbbentő áldozatról van itt szó: kiszámoltam negyedik váltásnál már hány levél megy? Ha 30-szor kell leírni: 810 ezer, ha csak 12-szer: 20 736, ha csak 7-szer: 2 401. Tehát nem egy ártatlan játékocskáról van szó. Egy-egy levél tömegeket mozgat meg. Az ördög munkája ez.

Ezért bátorkodom a válasz végére azt a mondatot leírni, amit egy tréfás ének végén a gyerekek szoktak énekelni: „Aki eztet elhiszi, szamarabb a lónál!”